Miért választottad hivatásként a szépségipart?
Számomra nagyon fontos a tekintet, hiszen nagyon sokat elárul egy emberről. A szempillák segítségével tudjuk ezt kiemelni és még szebbé tenni. Már gimis koromban is teljesen bűvöletbe ejtettek a szempillaspirálok. Alig vártam, hogy a drogériák polcairól levehessem, majd otthon kipróbálhassam a legújabb dúsító, hosszabbító vagy épp göndörítő kis csodákat. Későbbiekben pedig a műszempillákat sem hagyhattam ki. Akkoriban még soros- illetve tincses műszempilla kötelező darab volt egy-egy buli alkalmával. Amikor elkezdtem műszempillákat készíteni magamnak (későbbiekben a barátnőimnek), sokan érdeklődtek, hogy ki csinálta ilyen szépre a szempilláimat. Ez adta az első löketet, hogy komolyabban foglalkozzak ezzel a szakmával. Először csak hobbiként, később mellékállásként, majd végül főállásként folytattam.
Miért lettél oktató?
Úgy gondolom az oktatás lehetőséget ad arra, hogy másoknak is megmutathassam, amit az évek alatt sajátítottam el. A diákjaim sikerélményeiből én is inspirációt kapok, és ezzel együtt emeljük a szakma színvonalát. Mindig megtisztelve érzem magam, amikor valaki tőlem szeretne tanulni.
Mikor tartottad életed első "hivatalos" oktatását és milyen élmény volt?
Ha jól emlékszem, 2018-ban tartottam először oktatást, akkor még csak az ismerőseimnek. Nagyon izgatottan vártam az első tanulót. Izgultam, hogy vajon át tudom-e adni azt a tudást, amivel akkor rendelkeztem, érthetően el tudom-e magyarázni az elméleti részt, tudok-e válaszolni minden felmerülő kérdésre. Szerencsére minden rendben zajlott, és örömmel tekintek vissza erre az oktatásra. Volt olyan tanuló, aki már járt képzésen előtte, viszont az én anyagaimmal és technikámmal ugyanazon vendégnek sokkal dúsabb, látványosabb szettet tudtunk építeni. Amikor a tanuló, a modell és én egyszerre tudtunk hasonlóan örülni a munkánknak, az leírhatatlan érzés volt.
Mi a munkád legjobb és legnehezebb része oktatás/szépségipar egyaránt?
A munkám legjobb és legnehezebb részét sokszor csak egy hajszál választja el. Nem titok, hogy a már kialakult vendégkör pszichológusai is vagyunk egyben. Ez olykor lehet nagyon jó és nagyon nehéz is. Egyszerre élünk át mélységeket és magasságokat. Együtt sírunk, együtt nevetünk. Együtt várjuk izgatottan a megszületendő babákat és együtt próbáljuk megoldani a felmerülő problémákat.
Miben változtatott meg, hogy oktató lettél?
Oktatóként megtanultam a kommunikáció fontosságát, fejlesztettem a szervezési képességemet, több türelmet és kreativitást tanultam, és fontosnak tartom a saját magam folyamatos szakmai fejlődését is.
Hogyan kerültél a Szempilla Akadémia csapatába?
Nyáron láttam egy felhívást, hogy az általam régóta követett Szempilla Akadémia oktatót keres, és nem sokat gondolkoztam, jelentkeztem erre a pozícióra. Szerettem volna ehhez a csapathoz tartozni. Nagyon vártam, vajon a munkáim elnyerik-e majd Gabi tetszését, de amikor az első mondatai között szerepelt, hogy nagyon szép munkafotókat küldtem, nagy kő esett le a szívemről.
Kire tekintesz szakmai mesteredként? Kinek a munkásságát követed figyelemmel?
Szakmai mesteremként minden korábbi oktatómra tekintek, akiktől valaha tanulhattam személyesen vagy webinár alkalmával.
Pár szó a családodról? Támogatnak, milyen részük van a mindennapi munkásságodban?
Az első képzésemben édesanyám támogatott és segített elindulni ezen az úton. Szerencsére elfogadták a szempillák iránti szenvedélyem, ami erőt és motivációt ad a fejlődésemhez.
Mi a hobbid?
Szabadidőm nagy részét a kutyáimmal töltöm, szívesen olvasok illetve tanulok.
Ha nem a szépségipart választottad volna, mi lennél most?
Mivel már említettem, hogy nem a szépségipar volt a főállásom, valószínű, hogy még mindig rendőr lennék. De szívesen lettem volna repülőgép-pilóta is.
Mi életed 3 legjobb élménye, amit az oktatásnak, szépségiparnak köszönhetsz?
- Azzal a barátnőmmel dolgozhatok együtt, akivel még a „bulis” szempillákat készítettük, így van egy privát szempillásom.
- Évekig Németországban dolgozhattam szempilla stylistként és oktatóként.
- Amikor a diákjaim először készítenek tökéletes szettet az útmutatásommal, és látom, hogy a tudásom valós eredményt hoz.
Mely folyamat az, amit a munkád során legjobban szeretsz?
A legkedvesebb része a munkámnak a szem formázása és a csillogó, magabiztos tekintetek kialakítása.
Melyik technikát szereted a legjobban tanítani és miért?
Az alapképzést szeretem a legjobban, mert nagyon fontosnak tartom az alapoktatás színvonalát, ugyanis gyakran ezen múlik, hogy valaki megszereti-e a szakmát és el tudja-e képzelni magát benne.
Mivel lehet a leginkább kiborítani munkád során?
Ha valaki késik és nem tiszteli a rá szánt időmet.
Mitől érzed azt, hogy az oktatás, amit tartottál kifejezetten jó volt?
Ha az oktatások végére látható a tanuló fejlődése a gyakorlatban, már érzem, hogy ez egy jól sikerült oktatás volt, viszont sokszor csak később érzem, amikor a tanulók munkafotóin látom a változást.
Milyen területen szeretnél fejlődni leginkább a következő években?
Azt gondolom, a folyamatos fejlődés fontos, mindig van egy kis plusz, ami hozzá tud tenni a munkánkhoz.
Mondj 3 olyan dolgot, amit általában nem tudnak rólad az emberek.
- Szeretek motorozni,
- Munkamániás és maximalista vagyok,
- Szeretem a sushi-t és sült krumplival eszem a pacalt. :-)